2018. július 20., péntek

Édes-savanyú Motoros túra kínai módra - retro hétvége a Dolomitokban - Part 1



Ha tényleg nagyon röviden kéne összefoglalnom az elmúlt hétvége történéseit, akkor (főként saját magamnak) tetszik vagy sem, a főcím az is lehetne hogy "egy 36 éves klisényugdíjas nyavajgásai a motoros mennyországban"
Szóval ha csak egy fél perced volt belenézni ebbe a bejegyzésbe már kb mehetsz is, a lényeget már láttad...

Mindazoknak pedig akiknek több idejük van, és/vagy ezt órabérért olvassák a céges klotyón, kezdjük az elején:
Két fő tényező vezetett ugyanis az idei első több napos motoros túrához:
 - Az egyik, hogy ha már - enyém lett a szörny - az 1290-es Super Duke, illő lenne ha a Happy End után szerencsétlen nem valami ócska Szomszédok forgatókönyv szerint napi ingázós motorként élné le az életét, hanem folytatni kéne az elődei nemes hagyatékát és Európa legszebb részein gyűjteni bele a kilométereket
 - Ez pedig adja is a második szentimentális pontot: Bár az elmúlt 5 évben jó pár motoros túrám volt, az egyik legkedvesebb mégis a mai napig - ez -, a Motoros Mennyország Tour 2015-ből, úgyhogy bár ezt így anno nem gondoltam át, így utólag visszagondolva nem igazán volt kérdéses:
 A "keresztelő-túra tuti hogy az olasz Dolomitokban lesz"

...és itt jön először a már védjegyünkké vált "igen ám DE...."

Mert DE, ami túl szép ahhoz hogy igaz legyen, az általában nem is (lesz) igaz...
"Kedves barátom" Murphy ugyanis ezen ötletet megneszelve már 3 héttel a túra előtt elkezdte gyűjteni a képzeletbeli cunami-csulát a levesembe:

A keresztelő túra gondolata ugyanis kb június elején fogalmazódott meg a fejemben, aminek az eredménye első körben még csak az lett, hogy 2018 június első 3 hétvégéjén:
- vagy ténylegesen esett az eső itt Salzburg környékén,
- vagy bár itt csak be volt borulva, de Mr Google pont Szlovénia és Olaszország azon részére jövendölt esőt ahova menni akartam.
Persze amikor tényleg esik az nem fáj egy motorosnak, és ezt általában egy nyugodt vigyorral (és 2 sörrel később) meg tudja emészteni, mondván: "ok esik, de motorozáshoz ez PONT szar idő és legalább nem áz(t)unk meg".

Murphy viszont az elején ( - mint most is -) általában sunyin genyó, mint a hotelvendég, aki kiszállás előtt fingja tele az üres liftet, ami aztán továbbviszi a "csomagot" a következő utasoknak:
Történt ugyanis, hogy a 3 hétvégéből végül csak 1x esett itt ténylegesen, a másik 2 alkalommal - huuuupsz - téves riasztás történt.
Közben persze telik a nyár, és mikor Motoros Mártonunk szombat délelőtt - amolyan önnyugtatásul - rákeres a webkamerák képeire és mikor azt látja, hogy szürke nyál helyett fehér bárányfelhők várták volna, na ott azért kicsit felmegy benne a pumpa.

...csak az nem esik le neki hogy EZ csak a csali első fele volt.

A második "Spit-soup" fogás, hogy amikor emberünk "felismeri" a trükköt, és elkezdi figyelni a jeleket, Murphy barátunk még eteti egy kicsit:
" - Ok, két hétvégére esőt mondtak de nem esett"
" - keddre esőt mondtak de nem esett"
" - szerda-csütörtökre esőt mondanak de nem esett"
" - péntekre is esőt mondanak...."

"...HÁHÁHHH!!!
VELEM NEM BASZTOK KI A 4. HÉTEN IS!!!!
MOST AKKOR IS ELINDULUNK!!!"

....a filmekben (és lassan már itt is) már ócska és szakállas poén lenne, de hiszitek vagy sem:
Most, 4x-i vaklárma után mit tippeltek???

...

....naná hogy esett :-P

...de (az elején még) csak kicsit, úgyhogy fél óra kurvaanyázás után elindultunk
....ide:



és akkor most amolyan rövid kitérőként jöjjenek a "Miért"-ek:

 - először is, mert tavaly október közepén már a Speed Triple-lel majdnem megjártam a régen tervezett "Pengeélen a Mangarton" túrát, aminek a lényege a szlovéniai Kranjska Gora község alatt található csodaszép - Jasna-tó - (link a névben)....,




...majd az onnan dél fele induló 206-os úton található - Vrsic pass - után...





...az az olasz-osztrák határcsücsökből induló picsányi kis 902-es útdarab, amire ha egyszer rátévedsz, az olyan látványt és élményt nyújt, amit garantáltan sose felejtesz majd el.

Egyrészt mert ezt a hely a túristák és útikönyvek "ördög-tengere" (és itt sajnos muszály okoskodnom egy kicsit a sztori kedvéért, sorry) ami ugyanolyan veszélyes mint a világhírű tesója a Bermuda-háromszög, csak erről mégse tud senki.
...azaz tudnak, csak kevesen, aminek megvan az az előnye, hogy szinte a kutya se jár erre:


...ami a 3/4 sáv széles, sziklafalból kivájt, omladozó sziklaperemeken táncoló kanyarokon egyensúlyozva azért nem hátrány:



Tudom, para, de NE SZARJ BE, MENJ TOVÁBB, MERT MEGÉRI!!!

ILYET máshol Európában nem látsz:

Ez a hely ugyanis hiába alig 100km-re van csak a sablon tömegturista-célpontoktól, mégis egy gyönyörű keveréke a Dolomitok legszebb részeinek éééés... kb a hegylakó díszletének:






És tavaly már majdnem megvolt...

...MÁR MAJDNEM!!!

......de csak majdnem.

Mert bár a "csúcsig" vezető szakasz - a lenti parkolóból alig több mint 10km -,

ez tavaly, október közepén már a 3/4-ig is csak rizikósan volt vállalható mivel:

I, a teljes szakasz eleve le volt zárva, ergo ha bármi van csak fél évvel később találnak meg:

II, anno ha akartam volna se tudtam volna tovább menni, mert egy kb 10m-es/50 tonnás sziklatömb letépte az utat :-P - amit idénre is csak ilyenre sikerült befoltozni:

...úgyhogy, Szumma szummárum: IDE vissza kellett jönni a szörnnyel is.

 - másodszor:
Már tavaly télen kinéztem egy helyet a dolomitokban, ami mellett már 3x elmentem anélkül hogy tudtam volna róla, és ha ez nem lenne elég agyb@szásnak, idén júniusban még - a Totalbike-os Csikós Zsolti is beelőzött itt - , pedig ő még 600km-rel odébbról jött.
Ez a hely pedig nem más mint a Misurina-i tó felett találhatóTre Cine / Drei Zinnen - és a Google féle körpanoráma képeken beszarás jól néz ki!
(kattints a - Linkre - hogy körbe tudj nézni)

- harmadszor: 
mert az eddigi 2 alkalommal mikor - Vallhallában jártam - mindkétszer sikerült kihagyni a híres/hírhedt Passo-k sorából a - Valparola-t -, ami már önmagában is szégyen, úgyhogy épp itt az ideje bepótolni!

...

...igen ám De...

...de aki elvesztette volna a fonalat azt emlékeztetném, hogy bár ez így tervnek nem hangzik rosszul, Murphy-nk idénre bekeményített és a csulalevest is szarral főzte nekem :-P Tudom, most azt hiszed túldramatizálom a helyzetet, de akkor nézzük szépen sorjában:

avagy - Welcome to Monsun Friday!



1: Már hazafele a kocsiban megdöntöttem a habzó szájjal-szóismétlés nélküli káromkodás világrekordját...

...kétszer. 

Mert habár 2,5 hétig szép idő volt, erre
csak akkor,
csak itt,
csak most,
csak nekem
november elejét varázsolnak az égiek:

9 fok, szitáló nyál és "szinte" köd.
Júliusban.
Fasza.

Két - aszbesztmeg@ssza - között mikor egy pillanatra 200 alá esett a pulzusom elgondolkodtam azon, hogy bár nem vagyok hívő asztrológus, "ez lehet hogy egy jel"...
Lehet, hogy MOST kéne hogy hagyjam inkább a picsába az egészet, szisszentsek fel inkább egy Kozel pakkot és maradjak szépen a youtube-os cicás videóknál...

"Na nem."

"Ezt a trükköt ismerem a kurva életbe!"

"Fél órával és 2 sörrel később meg majd itt a "Sunshine" meg a 25 fok, én meg a dühtől vérben forgó szemekkel hajtogathatom EKG képpé a teraszkorlátot mi??? "

"LÓF@SZT A SEGGEDBE MURPHY, velem nem b@szol ki megint!"

"AKKOR IS ELINDULUNK!!"

Van egy fasza esőruhám, a strandlabda formájúra tömött hátizsákom is vízhatlan (elvileg),
"mi baj lehet?"


2: mondjuk kezdjük ott - erősen rövidítve és a teljesség igénye nélkül - hogy:

a, elindulsz és a szomszéd faluban az első tankolásnál sikerül a későbbre betervezett 8 Eurós napszemcsid 4/5-ét kikotorni a bukszád mellől amivel fizetnél, mert a jobb szára ami eddig "megkérdőjelezhetetlenül ideális kapcsolatban élt" a szemüveg többi részével az pont az első 4,5 km után döntött úgy hogy asztalt bont és válni akar.

Amit meg is tett.
Rövidebben fogalmazva: Az 1 pálcás Tescos szarom amiből CSAK EGY VOLT, az eltört.


b, jó, sebaj, itt a 2. körforgalomban a New Yorker, veszünk másikat (...8 Juró mínusz)

Bár 9 fok van kint, a boltban meg max 20, mire a 2 tizenéves csitri vihorászva szálanként kifizeti a 2db "ribanc leszek ha nagy leszek" feliratú pólóját SZIGORÚAN 2 és 5 centes érmékkel, épp a tökömön is gyöngyözni kezd az izzadtság a protektoros, esőruhába vákumfóliázott gyúnyában.

"Jó, ok, ne húzd fel magad Tibikém, (*hosszú még a nap*) indulás tovább"
A frissen szerzett napszemcsid meg MOST, AZ INDIAI MONSZUNBAN ÚGYSE KELL, később meg majd beteszed a tanktáskába, az esőruha helyére...


c, abba a tanktáskába, AMIT TE HÜLYE BAROM OTTHAGYTÁL A PINCÉBEN, miközben indulás előtt, a rohadt eső miatt épp azt mantráztad hogy: "nemigazhogyezagecipontmostesikamocskoskurvaéletredvesfa..."

...szóval ott.


d, nagyjából 7 perccel és 5km-rel később esik csak le az ejtőernyős papírhuszas a dühtől pulzáló üres koponyádban - épp már a Salzburgi körgyűrűn, ahol nem éppen fél perc megfordulni - :

"Gyula te Gyökér Bazdmeg!"

"Egy Super Duke-on ülsz, amin az összes tárolórekesz épp annyi, ahova a legkissebb EÜ csomag FELE fér be az ülés alá"
"Egyszem hátizsákkal a hátadon, ami már MOST egy terhességi csíkos strandlabda formára van tömve..."
"...ha holnap a mostani 9 helyett tényleg 30 fok lesz..."
"..........hova az anyádba teszed a vízhatlan, 2 köbös esőruhát???"

*hukk*

"...ööö leadom az asszonynál Hallein-ban, majd hazaviszi kocsival!"

*eeeeekkk* - Nem nyert te barom, ott is esik!
"...akkooo feladom magamnak postán dobozban még az oszrák határról 10 juróért"

*eeeeeeeeeekkk*
...idióta. :-P
- először is, du 5 körül van, ergo nem találsz olyan osztrák postást aki ilyenkor még dolgozik
- másodszor, ha találsz is, mire 5 nap múlva megkapod a szarod, annyi penészgomba lesz a nyirkosan/vizesen feladott szarodon, hogy az Amsterdami Coffe-shoposok licitálnak majd rá E-bay-en
- végül,de nem utolsó sorban: Bár Mr. Google nem ezt jósolta, egyébként se tedd,

MERT ITT IS ESIK!!!

"...jó, jó, leszarom, majd veszek a benzinkúton 5 euróért 2 kibaszott gumipókot és felmókolom a hátsó ülésre"

"...gratulálok te kretén, csodaszép lesz!"

e, Hab a tortán persze hogy mivel a teljes osztrák szakaszon esett - ami mindössze az aznapra tervezett út 80%-a - így a betervezett legjobb oszrák szakasz 1000 ingyenes "landstrasse" kanyarja (Hallein - Hüttau - Obertauern - Leoben) helyett kapunk 100km-nyi mocsok özönvízzel és köddel tarkított 9-11 fokos autópályát ....

...kösszbazdmeg

...

...Kb 2x, miközben a medúza állagúra folyósodott motoros kesztyűmből szürcsögtem ki a vizet, (hogy legalább plexitörlőnek használhassam) felmerült bennem az ötlet:

ITT kéne most megállni és lőni nektek egy fotót a blogba illusztrációnak!
"Dis iz dö ríl fánn májfrendz!"

De mikor a 2 vészvillogóval araszoló X-drive X5-ös német előtt Noé bassza ki az elakadásjelző háromszöget, a LEÁLLÓSÁVBAN SŰLLYEDŐ BÁRKÁJA MELLETT, akkor inkább belátod:

....lehet hogy ez, ITT, Most, nem túl jó ötlet :-P


A jó hír viszont hogy a Szörny Armageddon-álló, úgyhogy ítéletnap ide-, tengelyig érő víz- oda, 3/4 órával később csatakosan ugyan, de zokszó nélkül gurul be a Villach-i körgyűrű egyik benzinkútjára, hogy megkapjuk Murphy eddigi "ass fisting"-je után a snasszul csattanó vizes-papucsos pofont:

"Tankolni akartok mi cickányok?"
"No problemo!
....1,78 Eur / Liter"

*hukk* (rotty) ..."bassza meg ... Tibor... az 587 Ft 40 fillér per liter!

MONDOM 580!!!

@Murphy: "...hehe... sokallod Tibor?"
"VAGY EZ VAGY TOLOD A SZAROD A LEÁLLÓSÁVBAN TARVIZIO-IG!!"

Itt pesze nincs mese, könnyező szemmel és kicsit öklendezve be kell nyelni, de legalább a következő 300km-re jók vagyunk, úgyhogy lefolyt sminkkel ugyan de megyünk tovább...

...

...ne, még ne "x"-eld ki az oldalt.

...egyrészt senki nem kérte hogy mindent amit itt olvasol képzelj el vizuálisan is :-P :-D, másrészt meg tudom, most úgy tűnik ez az 5. évben is egy lerágott csont típusú rebootolt sztori lesz a "szerencsétlen motorosról aki tolató kukáskocsiként, pittyegve, de vigyorogva tolat minden évben ugyanarra a vizes f@-ra", de ....nem.


Az 5. évben NEM!

Most jön a fordulat my Friend!
Mert Murphy-t is be lehet ám szopatni!
Hogy "hogyan?"
Egyszerű: "Ne tervezz és akkor nem tud mibe beleszani"

36 évesen persze kicsit viszkettem a gondolattól hogy "oldscool" módban úgy induljak el valahova, hogy nincs előre foglalt szállásom, ergo ha TÉNYLEG pechem van, nincs hol aludnom.

...de:

A szerencsémet ismerve, vagy nem jutok el odáig ahova terveztem, vagy eljutok, de a betervezett látnivalókat bukom, úgyhogy maradt a régi megoldás:

NE TERVEZZ.

Indulj el, azt lesz ahogy lesz!

...és itt kapta Murphy-nk az első "fogazást":
Nem volt szállásom aznapra.
Annyit tudtam du. 2-kor, hogy valahol a Villach és Sella Nevea közti 50km-es szakaszon kéne megszállnom, de úgy, hogy közben felmegyek a szlovéniai - Mangart - tetejére, ergo egy 80km-en belül ......valahol:

A nyertes végül - üvegezéssel - pont a Tarvisio főutcáján (SS13) található Hotel Haberl lett:


- egyrészt mert a Booking.com-on feltüntetett 80 egynéhány euróval ellentétben kb 50 ért kaptam egy 2 ágyas szobát, mindössze azzal a Shakespeare-i monológgal hogy "Hááj, áj vúd lájk to búk a rúm for 1 nájt/1 perzón"

- másrészt mert azután hogy 'aszondták "ok, fifty juro", volt egy szobám és még csak fél 6 volt...

Annak, aki még nem csinált ilyet, (mármint lefoglalt szállás és fix terv nélkül felmenni a szlovén-oszták határmeni hegyekbe) ez kb annyit tesz mint amikor orosz rulettben az 5. *klikk* után baszol az asztalra hogy "kiszálltam".

HA ugyanis innen még továbbmész, este 8- negyed 9-re érsz Sella Nevea-ba, amit eddig csak Google Maps-on láttál - és ami önmagában még nem lenne aggasztó, de AZ, hogy az olasz hegyek közti - oszták tanyánál kisebb - faluban majd lesz-e "blöffre" majd szállásod, az enyhén szólva nem garantált.

Én viszont már itt voltam,
megúsztam egyenlőre,
LETT szállásom az utolsó előtti pillanatban, és ezen felbátorodva, amolyan beijesztett ideggyenge csivavaként felmerült bennem az ötlet:

"Ha már Murphy egész nap szop@tott, akkor nehogy már megússza ennyivel...!"

"....HARAPJUNK RÁ!!!!"

...

...2 perc taktikai szünet akik az asszociáció miatt most öklendezve rókázni rohantak...

"nem érdekel, hogy itt is lóg az eső lába"

"AZT IS LESZAROM HOGY A MANGART 2000M FELETT VAN és ha lent 12 fok van, fent még az is lehet hogy havaseső esik"

"HÉÉ MURPHY!! ...Lehet hogy velem ki tudsz cseszni, de Mr. MONSTER itt alattam kib@szottul visszaúszul és picsán harap, úgyhogy kurvára leszarjuk milyen pisis csínyt eszeltél ki mára,


MI AKKOR IS FELMEGYÜNK ARRA A KIBASZOTT HEGYRE!!!

...a szlovén/olasz határon lévő 203-as/902-es utak kereszteződésében Vágó István kutyájaként még csak diszkréten megjelöljük a területünket:



aztán a szitáló eső ellenére "levarrjuk Murphy kishugát" és - a tavalyival ellentétben - végre méltó mennydörgés kíséretében felmegyünk a Mangart csúcsáig:







majd az átázott motoros szerkóban kimászunk a (parkolótól 10 méter szintkülönbségre és 30 méter sétára lévő) 100 méteres sziklafal tetejére:



és a Szörny kulcsát a magasba emelve nyomunk egy popkultúrás He-Man-t:


"Ááááááj have the POWER!!!!"


"Héjj MURPHY!!! ....mától a csicsám vagy!" :-P

...és ajánlom hogy süssön ki a nap negyed órán belül, vagy a húgod után TE jössz bazdmeg!

...és láss csodát... Isten Pitbulljának az időjárás is végül fejet hajt:

















(apró betűben megjegyzendő de a következő 2 képen a méretarányok kedvéért - keresd a fotóst!)




...te pedig fél 8 kor a világ tetején elégedetten konstatálod:
Ott indul lefele az utolsó "szoftie" autós-fotós a hegyről:


...vagyis MOST,
ITT,
EBBEN A PILLANATBAN,
...TE VAGY AZ UTOLSÓ EMBER EZEN A HELYEN:



...ami azon túl hogy milyen furcsán hihetetlen érzés, megengedi azt a luxus hogy az út közepén fotózhass:


...hiszen ha ma TE vagy az utolsó ember a hegyen,
...akkor senki nem jön már utánad.
...úgyhogy élvez ki.

Az első 4-5 kanyarban még nagy gázzal vigyorogva esel be, tudván: SENKI nem jön már majd szembe, de aztán rájössz:
Ez most tényleg nem erről szól.

Lassíts és élvezd ki ... mert ki tudja hogy lesz-e még egy ilyen pillanatod az életben.

...a nap koronáját pedig végül az a gondolat teszi fel, ami a hotelbe visszaérve jut eszedbe:
Az osztrák-szlovén-olasz határ háromszög utolsó olasz csücskében vagy...

ergo schnitzel és sör helyett, olasz bor és pizza van:

...vagyis motorosként olasz pizza és Cola, de a vigyorod így is széles és őszinte:

Ma végre annyi év után legyőzted a sorsot és holnap végre visszatérhetsz...


...a Motoros Mennyországba!






5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Mi tegnap jöttünk meg onnan. :) A Valhallás posztból merítettem jó pár úticélt, ezúton is köszi. Szerencsére csekély volt a motoros forgalom, így nem olyan sokan előztek meg :DDDD Ja, bárányfelhők+kék ég végig. Gratula a szörnyhöz! Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy valaki tényleg ötletet meített végre ebből a blogból :-D annak meg pláne ha jó élmény is lett :-)
      Pár írás még jön a közeljövőben úgyhogy ha lesz kedved nézz vissza valamikor ;-)

      Törlés
    2. Ajánlom, hogy jöjjön, elolvastam eddig mindent :)

      Törlés