2015. augusztus 16., vasárnap

Másfél nap motoros mennyország - Süd-Tirol - Part 2

 

Tátott szájjal a Passo-k földjén

Igaz, tényleg elég sokat rinyálok a túrák után hogy hányszor ázok moszattá, főlök romlott pacallá útközben, de igazából valahol ezek adják igazán az egész sava-borsát.

Másnap reggel is, miközben diszkréten köhécselve gyűröm le a babybel sajtom viaszhéjjal együtt - amit valamiért mindig ehetőnek hiszek - elnézem a kovácsoltvas szőlők tövében ülő német családot... Emlékszem az járt a fejemben, h mennyivel kiheréltebb élmény lehet Apának itt egy kombi E-Mercivel poroszkálni... Ül a kis légkondis konzervdobozában, hűtött üléssel, miközben az asszony magyaráz, hogy NORMÁLISAN VEZESS KLAUS, a 60km/h már több mit felelőtlen huligánság, és hogy a Güntherék esküvőén milyen gáz volt az asztaldísz, közben meg a gyerekek visítva verik a fejét a csattogós lepkével :-P

Ehhez képest én reggel őszinte mosollyal húztam fel a tegnapról még félig kiszáradt motoros cuccot, és miközben az ő gyerekei virágot rajzolnak nuttellával a szövetgarnitúrára, én a bogármaradványokat kapirgálom a sisakkameráról :-)

Mindketten tudjuk, hogy az összes szívás ellenére fél percen belül cserélne velem ha tehetné, de ez az én napom! :-) Egy telivigyoros Malzeit-tal elköszönök, és mire ő az asszony 7-dik kofferjával csattog le a parkolóba, én már rég Major Laze - Lean on-jával a fülemben dőlök egy kanyarba, úton ide:


A Passo Stalle-ben az osztrák-olasz határon több trükk is van:
1: a Google maps is csak akkor adja elő ha konkrétan rákeresel a nevére, úgyhogy ha csak véletlenül ejted útba, kellemes meglepetés lesz :-)
2: Mivel a hágó jó része 1 sáv széles, ezért csak 30-40 percenként engedik át a forgalmat váltva, hogy ilyen helyeken azért mégse jöjjön szembe senki:


Ok, ezeknek így megint nincs súlya...

Akkor nézzük más szemmel:

- pályanapon motorozni valami versenypályán nem rossz, de még a Nürburgringen is max egy snassz dombos fenyves a háttér, itt viszont EZ:


Ráadásul még a Need for Speedben is van forgalom, de itt NINCS.
EZ AZ ÚT A TIED!
A kedvenc számaiddal a sisakodban, ilyen helyeken motorozhatsz, tiltáson, trafipax, balfasz volvósok, és felháborodott nyuggerek nélkül:



 


Nem rossz???
...ok...

Checkpoint 2: Ha leérsz a hágóról ide lyukadsz ki:


...igen, ez "csak egy tó" :-P
Csak éppen amit sehol nem látni, hogy így néz ki:


 ...gyökéranyóval a bejáratnál:
Nem, nem ezzel:


hanem ezzel:


...és persze egy elmaradhatatlan- tuti Hüttével:


 ...ráadásul ha fentebb egy kicsit is jobban megnézted a tó térképét, akkor láthatod, hogy az út a tóparton visz tovább:


...erre:


Távban nem sok. Ha Linzben megállsz, csak 250km, ezaltatt 6! mondom hat brutál Passo-val...
De menjünk csak szépen sorjában:

Ha nem nyertél a lottón, vagy találtad meg James Bond hitelkártyáját, akkor azért nem mindegy hogy útközben hol eszel-iszol...
Van ami persze mindig beválik:


...vagy ajánlhatom a San Lorenzo di Sebato alatt a tájba illő Spar-szerű kisboltot. Van olcsó Ice-teájuk, szuvenyír hűtőmágnesük, és közvetlenül a szerpentin mellett van, ergo nem kell egy kis faluban 20-szal kavirnyásznod egy fél órát mire odajutsz:


Checkpoint 3: találd meg Corvara-t! Már a falu határában kishíjján könnybe lábad a szemed, de ez még csak az "előszoba", úgyhogy ahelyett, hogy panelkutya módban a farkadat kergetve hemperegnél a fűben egy fél órát örömödben, húzz bele!


Nyomd be She-től a Coloris-t és tartsd a fordulatot 7000 felett:


 ...és ne állj meg "minden bokorban" fotózni :-P


...max itt, mire vége a számnak:


Te sem tudod,h hol vagy mi?


...Nos, ez a Passo Gardena, avagy a Grödner joch:


...és az a parányi csík a szikla tövében, na az lesz az irány amerre tovább kell menned:


Innentöl most egy kicsit ne siess.
Keress valami nyugisabb számot, mondjuk Koven-től a Make It There prototypes remix-ét és élvezd ki, hogy itt lehetsz....
...ki tudja mikor jársz erre megint ...



A Passo Sella-t megint nem könnyen találod meg térképen, de a Grödner-jochról leérve annyi az egész, hogy a T-elágazásnál a végén balra fordulsz Canazei irányába, és nem állsz meg a 2240m-en lévő menedékházig:


...ahonnan ilyen a kilátás:



Innen Canazei irányába csak egy út vezet, úgyhogy nem nagyon tudod eltéveszteni:



És ha ismered a Motobasterds "Riding Stelvio" videóját, akkor valahol itt kezded el dudorászni a Foster The People - Don't Stop FatRat Remix-ét: "Don't stop, dont't stop...."


Lejutottál élve, és még a motor is egyben van?
Jól van Tibor, akkor itt dobj be egy hipster Lattét, igazítsd helyre a golyóidat, azt pattanj nyeregbe, ez még csak 3 hágó volt a 6-ból... ;-)


Canazei-be leérve a hotel Dolomiti mellett találsz Agip/Eni kutat, ami persze automata/kártyás szar, hogy azért ne legyen minden tökéletes, de egy 5 perces flippermeccs után egyszer csak hajlandó lesz benzint adni, te meg mehetsz tovább...


...itt balra fel:


...azaz mindjárt. Állj meg egy pillanatra.
1: Nézd csak meg azokat a táblákat jobban! Minden barna tábla egy Passo-t mutat... szóval ha van külön motoros mennyország, akkor ez a hely tuti beletartozik :-)


2: keress valami jó számot, mert innen irány a Passo Pordoi! ;-)
Redlight King - Bullet In My Hand pont jó lesz!



Ha felértél a tetőre, csapj fel egy matricát a többi közé...


...nézz körbe kicsit...



...aztán gyerünk tovább!



Hihetetlen, de még innen is élve érsz le :-)
Bőven délután van már mire Arabbába érsz.


 És annak ellenére,hogy a városka szebb napokat is látott már, azért még így is van egy hangulata...


A kilátás innen is mesés:


És olyan helyeken visz az út, hogy azt hinnéd jobb már nem lehet...



...amíg meg nem érkezel a Passo Falzarego lábához....
Igen, AZ ott tényleg az út:


...ami tényleg brutál, de gyorsan felérsz a csúcsra:


...és mivel ez már az 5. Passo ma, már arra is lusta vagy hogy megállj normális képet csinálni, helyette csak néha elengeded a gázt és menet közben kattintasz egyet-kettőt:




Innentől már csak Cortina 'd Ampezzo az egyetlen nagyobb község Linzig, és szép-szép, tényleg...


Normál esetben az óvárosában tuti elbóklásznék 1-2 órát:


...de...
1: Nem sétálok :-P


2: az egész napos élménymotorozás egyszerűen túltelített, és útközben valahonnan befészkelte magát egy gondolat a fejembe:


Na jó, nem csak ez, hanem hogy: "innen már úgysincs semmi új jó szakasz hazáig, csak vagy 250km autópálya, plussz vagy 80km Landstrasse.... Navi szerint ez megvan 4,5 óra alatt és függetlenül attól,hogy a szálláson spórolok minimum 50 eurót, szerintem ezt lenyomom a szörnnyel bő 3 óra alatt is... ;-)
Na akkor keressünk valami pörgős playlist-et és innen 1x! állunk meg tankolni!
Nyélgáz és hajrá!

Néhol útközben azért még lassítok egy 80 körüli tempóra, hogy a dzseki alól előhalásszam a gépet és kattintsak, de ez már inkább csak arról szól, hogy legközelebb hol nézünk szét egy kicsit jobban:


...meg az igazi alpesi teheneknél, amik hegyi patakból isznak az erdő szélén és bár igaz, hogy egyik sem lila, de legalább tényleg BIO :-)


Zárásként meg még annyit, ami igazán megkoronázta ezt a másfél napot, hogy:
- Végül 3:18 perc alatt értem haza, amihez az kellett, hogy csak Linzen belül mentem 70-80 körül, úgy egyébként meg - ha rendőr is olvassa - akkor alig többel egy picit :-)
 - úgy, hogy minimum 1x villantott pofán a trafi, mégis megúsztam az egész túrát egyetlen csekk nélkül :-)
 - másnap reggel pedig otthon a teraszon kávézva néztem a távolban a hegyek fölött a viharfelhőket, miközben bemondták a hírekben, hogy a Linz és Spittal közti utat - ahol tegnap zúztam tiltáson - elmosta egy brutál vihar a fél hegyoldallal együtt... Szóval nem kis mázli, hogy nem éjszakáztam ott
:-D
Azthiszem egy ilyen másfél napnál egy motoros sem kívánhat jobbat magának és ha még most sem a térképet bújod a jövő szezont tervezve, akkor végső löketnek nézd meg ezt:


...na ugye hogy már keresed is a kesztyűdet? ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése