2017. november 18., szombat

Az érem másik oldala - 10 érv Ausztria ellen egy motoros szemszögéből



Tudván azt, hogy biztos lesznek olyanok akik csak ezt a bejegyzést- és ennek is csak egy részét olvassák el mielőtt egy kommentben "telhetetlen köcsög"-özésbe kezdenének, pár dolgot előrebocsájtanék amolyan "program parancsfájl indítósorként":

1: Ez a bejegyzés - ennek a pozitív 10-es listának - a folytatása és mivel hozzátartozik a teljes képhez, nem lenne korrekt kihagyni.


2: Ha az 1-es pontot hibaüzenet nélkül megette a kis központi processzorod, akkor jöhet a második pont: Igen, bár ez a lista is 10 pontos lesz, mégsem paradoxon hogy miért vagyok még mindig itt, csak középiskolás matek:
a súlyozott átlag még mindig a pozitív irányba húz.
Évek óta azt mondom mindenkinek, hogy addig éri meg egy országban/egy cégnél/egy kapcsolatban maradni, ameddig több benne a pozitív dolog mint a negatív és Ausztria mérlegfőösszege még a 4. év után is plusszos, az itt következő lista ellenére.

3:


4: Korábbi rossz tapasztalatok miatt kénytelen vagyok ezt is ideírni mint az amerikai cégek a
termékmatricáikra:
 - Mikróban nem szárítunk macskát,
 - a tempomat nem robotpilóta
 - és ha az összetett mondatok értelmezése időbe telik, akkor kérjük, habzó szájú kommentek helyett inkább olvassák el az adott részt még egyszer.

Köszönjük hogy minket választottak és további jó szórakozást!



Szóval... következzen a 10-es negatív lista:


azokról a dolgokról, amik egy magyarnak tuti fejfájást okoznak majd Ausztriában, illetve amik miatt az emigrálást sem ajánlom senkinek, vagy csak azoknak akik az alábbi pontokkal hosszú távon is meg tudnak birkózni.

1: ...öreg... ha most komolyan azzal jössz, hogy miért van még egyszer 1-es pont, akkor kérlek ne is olvass tovább, csak x-eld ki ezt az oldalt.
Ha pedig előtte még mindenképpen szeretnél reflektálni valamit, akkor először nézd végig - ezt a videót - , és küldd el az általad összefoglalt  forgatókönyvét Németh Szilárdnak továbbképzésként.

...köszi.

"Na most hogy a férfiak eltűntek, beszélhetünk a hüvelygombáról..." :-P ...vagy az idióták és a trollok nélkül jöjjön az első pont:



A család és a régi barátok eltávolodása

Az hogy a haverok és barátok az évek múlásával lassan elkopnak, majd évente annyit látod őket mint a mikulást, az a korral is jön. Mindenkinek saját családja lesz, más melója, más problémái, más élményei és még ha nagy ritkán össze is futtok, a beszélgetéseitek szinte kimerülnek a kerítésoszlop melletti nyugdíjas protokollban:
 "Jól vagytok Tibikém?
Jóvanakkor....
A gyerekek is?
jóvan jóvan, na viszlát Tibikém, megyek mert kezdődik a Szulejmán..."

Persze mikor hazaérsz, már elfog a szar érzés hogy "mondhattam volna még hogy... Meg kár hogy már nem mesél úgy mint anno..." de aztán te is belátod: Mit mondhatnának? Mit mesélhetnél te? Annyira más világban éltek már, más emberek közt, más hétköznapokban, hogy a sztori úgyis értelmét vesztené...

Ami viszont még szomorúbb, mikor leesik, hogy a rendszeres telefonok/skype/hazalátogatások ellenére mennyi napi szintű dolgából maradsz ki az otthon maradt családtagjaidnak. Az a pillanat, mikor leesik, hogy már ők se mondanak el neked sokmindent, mert "minek, hisz annyira nem is fontos / úgysem ér rá / úgysem értené.." na az... az kemény.
Ott garantáltan gombóc lesz a torkodban, és a megoldás felér a 22-es csapdájával: csak az segít ha hazaköltözöl... de segítene-e ha hazaköltöznél?
jó kérdés...



2. Az új barátok hiánya

Részben az első pont folytatása, részben tök külön pont, mert az, hogy kevesebbet jártok össze bárkivel is az 30-35 felett majdnem hogy természetes...
De külföldön- vagyis jelen esetben Ausztriában hozzá jön a kulturális- és mentalitásbeli különbség is:
Ne érts félre, idővel lesz pár haverod, még olyan is akivel hét közben is lehet piálni :-P de igazi "barát", aki valami személyesebb témát is megosztana veled:

vagy mondjuk fél üveg Jaegermeister nélkül is el meri/tudja neked mondani hogy épp a töke tele van az asszonnyal mert motorostúra helyett MEGINT Bingo klubba kell menni - na Olyan, Itt jó ha 1 lesz!
Egyszerűen az osztrákoknál Ez tabu.
Az otthoni dolgok is,
A fizetés is,
Bármi ami a félrefésült bajszos bácsival kapcsolatos stb stb...

A konfliktushelyzetek kezelése - pl ha mondjuk felzabáltad a kollégád szendvicsét a hűtőből - , sem éppen úgy megy mint otthon: Itt a "sértett" nem jön oda és közli köntörfalazás nélkül hogy egy "büdös paraszt vagy b+" hanem ehelyett egy hét múlva zárható fakkok jelennek meg a hűtőben, te meg "személyes elbeszélgetés Einladung"-ot találsz a naptáradban - na nem vele, hanem a főnököddel... :-P

Ha pedig "viccelődnétek" egymással egy kicsit... Nos.. A német humor köztudottan felér egy adóbevallás szellemességével, az osztrák már egy jó fokkal jobb, de magyarként azért ne lepődj meg, ha az ilyen poént itt nem érti senki:




3. Az a kib@szott eső

Ok, mivel mindig is utáltad a színjátszó szakkört és a született feleségekben sem akarsz statisztálni, ezért 4. év végére is épp annyi barátot szereztél itt mint Quasimodo a Notre Dame-ban.
Sebaj.
Európa legszebb vidékén laksz, többtucatnyi látnivalóval és programlehetőséggel, ne mondd már hogy nem tudod elfoglalni magad akár egyedül is!
Persze hogy de!
...hehe.
Öreg...
Ha olvastad a blog első 2 évadát, nem mondok újat, ha nem akkor íme a költői kérdésem hozzád:
"Tudod-e hogy miért zöldebb a fű a labancoknál?"
"Nem, nem azért mert mindenki 6000-ret keres és euróval trágyázzák, hanem mer ÁLLANDÓAN ESIK A KIB@TT ESŐ!!!"

Nem ez nem vicc, nem költői túlzás és nem a dráma kedvéért van itt.
Ez a szomorú igazság.

Valahol a blog első felében mikor először cseszett szét az ideg amiatt hogy 40 napja nem láttam a napot és a szomszéd Günther fütyörészve terelte 2-esével a teheneit meg a csirkéit egy EU konform bárkára, vettem a fáradtságot és kikerestem az éves európai csapadéktérképet:

Meglepetés!

London elbújhat Salzburg környéke- meg igazából Svájc jó része- Ausztria és Szlovénia teljes nyugati része- és persze a teljes Dolomitok mögött. Szóval pont ahova érdemes lenne elindulni, pont ott esik annyit mint a Norvég fjordokban... És hogy ez mennyi esőt jelent?
Nos... a 3 nyári hónapban a 12 hétvégéből kb 3-4-en nem esik. De mondhatnám azt is, hogy egy átlag osztrák nem véletlenül sziszeg drakulaként a napon... :-P

Ja hogy te motoroznál?
Itt??? 
HÁHHH!!!
...öreg... hagyd a protektort... Ide mélytengeri búvárruha való!


4: a "jólét ára"

Jó, sebaj, lassan beletörődsz, hogy csak a skizofrén alteregóddal tudsz igazán jókat beszélgetni, és abba is, hogy egy ország méretű autómosóban laksz, de legalább Dagobert-bácsi módban hordod haza talicskával a lóvét!
Milyen fasza nem?!
Nos... majdnem.
Mert bár az elején, ameddig egy hálózsákban alszol a céges parkolóban, tényleg sok is marad, de aztán ahogy szép lassan engedsz az olyan "luxus" igényeidnek mint 2 fővel egy egy szobásnál nagyobb bérelt lakás, a 4 fokos esőben biciklizés helyett egy kocsi, amiben van fűtés, stb stb... már hirtelen nem is tűnik olyan eget rengetőnek amit a bérpapírodon látsz...
Nem, nem telhetetlenkedem, mert még így is több mint ami otthon maradt - épp annyival hogy megérje itt maradni - de azért mikor végigfutod a tételeket amiket - itt - leírtam, azért nem lesz őszinte a mosolyod...


5. a Fillérb@s felsőfokon

Igen, a lista 5. helyére kerül mert bár először jót röhögsz rajta, hogy a reklámok háromnegyede arról szól, hogy ezt vagy azt azért vedd meg mert most olcsóbb, ezzel vagy azzal SPÓROLHATSZ 10-20 centet (amit egy osztrák utána művészsállal és hipszter szemüvegben úgyis otthagy a 4 eurós Starbuck-os Latte borravalójaként - de akkor is)
Viszont AZ, hogy főműsoridőben rendszeres eleme pl a Galileo-nak (kb egy modern Delta) a "Spar-man", vagy mi a f@sz, aki "Szuperman ruhában" megmutatja, hogy pl egy normális konyhabútor helyett hogyan guberálj fillérekért használt darabokat, és pótold ki furnérlappal meg térkővel mert ez a tákolmány így "csak" 750 euródba kerül... na AZ a 10. rész után már kiveri biztosítékot!
NE MÁR!
Komolyan azt akarod mondani hogy ebből raktad össze az A7-est?
Vagy abból hogy a véletlenül általam a mosógép automatára feltöltött 80 centen vigyorogva mosol 4 adagot - és cserébe elcseszed vele a saját hétvégéd és mások idejét is? - ha azt hiszed túlzok, - itt - a link
Jürgen!!!
A F@szom beléd!!!
TÉNYLEG RÁSZORULSZ ERRE??:


...VAGY CSAK FELÁLL TŐLE A KIS CERKÁD MIT EGY KÍNAINAK A MEDVETALP DARÁLÉKTÓL???

...A használt cucc értékesítő átlagpolgárról meg ne is beszéljünk:
IKEA szék újonnan lapra szerelve 29 Eur, Hans által 3 éve használt, 2 hasmenést túlélt párnával és bicskával ülőlapba karcolt "Liebe dich Ulrike" felirattal 27,50...

Én is szeretnék használt kocsitól kezdve, megkezdett túrórudin át minden leharcolt vackomért bolti árat kapni, de míg nekem 5 évesen megtanították, hogy ez nem így működik, inkább Hans inkább újraértelmezi Einstein relativitás elméletét: "Ha veszek, akkor legyen olcsóbb a felénél, ha eladok, akkor a használt Libero még újszerű..."



6. ha sapka van rajtad feljelentlek, ha nem, akkor is!

Rövid, de velős és annál irritálóbb pont, és a legjobb példa rá az a nyomorult barom aki:
 - ugyanabban a társasházban ahol mi lakunk megvesz egy lakást
 - tudva, hogy az ablaka egy ISKOLA sportpályájára néz
 - majd feljelenti az iskolát, mert "hangosak a gyerekek 12:00 és 14:00 közt a Ruhezeitban"
Nem hiszed mi? Pedig idén és tavaly is megtette... :-P

Grillezel a legfelső szinten, saroklakásban, ami a TE TULAJDONOD, és a füst a pálya fele száll?
Az ALATTAD LAKÓ először kitesz egy okoskodó lebaszó levelet nyomtatott formában a lépcsőházba, majd feljelent!

A macskád 1x összeeszik valami maradék giroszt, madártejjel meg koviubival és szerencsétlen 1x odaszarik a folyosóra...
Öreg...
...jön a levél az ajtódra ragasztva!

...otthon is vannak unatkozó belvárosi öregasszonyok, akiknek már privát parkolójuk van a kerületi bíróság előtt, de EZEK itt túltesznek mindenen, úgyhogy készülj fel mindenre!




7. Lakhatás? Kérjük adja át a helyét olyannak akinek VAN pénze!

Első generációs betelepültként sehol nem egyszerű lakást találni.
A blogom első évadjának legalább a fele erről szól. de - itt - ; - itt - és - itt - van a 3 Best of...
Van itt horror árú, kamu árú, fűrésztelep melléképületből kialakított, háborús bombázásból visszamaradt, szimplán brutál lepukkant, mozgó padlós-kertitörpés, szellemjárta, stb... melyik kell?
Jó ok, 1 év! és vagy 20 ilyen:

epic facepalm után végre találsz egy normális lakást.
Hurrá.
Igen ám, de egyrészt ez sem olcsó - 270 000/hó 1,5 szobáért, és Nem, nem a Salzburgi várra néz :-P Nem, ITT ennyi a lakhatás, úgyhogy mikor közeledsz a 35. életéved fele, és otthon az összes haverod kilóra veszi a panelokat, neked is elindul a bogár a fejedben:
"Nem lenne jobb a sajátodat fizetni még ha egy hosszú pajeszos, feneketlen kút banknak is?"

Nos... de.
Csak éppen ha elkezdesz nézelődni, ugyanaz a kör jön mint a bérlésnél:
 - VAN ház 150-200 000 Euróért...
ok... gondolom ezen átfutottál úgyhogy mondom még egyszer:
200 000 Eur, azaz 60 milláért, 2 kukoricaföld közti faluban, 55-ös építésű, és ha mindent kicserélsz rajta a következő 10 év alatt és még egy 50-70 000 eurócskáért még fasza is lesz... :-P
Kössz, de nem.

Akkor, van lakás:
Új építésű tégla, 3 szoba, egy normális méretű falun belül (ahol van már legalább helyben orvos meg egy nyamvadt Spar) - 370 000 Eur! 110 milla!
Nem, ez sem a Salzburgi várra néz, nem azért ennyi, hanem mert tégla.
És mert új.
Itt, Ez, Ennyi ...úgyhogy kössz nem.

Sok faluval odébb, a faluhatárban - úgy hogy távcsővel legalább még látni a templomtorony csúcsát - de már a kukoricaföld peremén: 3 szobás, új építésű, de a főfalakat kivéve gipszkartonból épült: 275 000... Hmmm.. talán...

Lássuk a hitelkonstrukciót:
2 biztos kereset multinál, 35 évre, a mostani 0%-ok banki kamat alapján az első 15 évben fixen 1100 Eur/hó + rezsi = 1300-1400 körül.
Ok, ketten ezt nyögve, de lehetne fizetni, de:
 - havi szinten ez 4-500 Eur többletkiadás a mostani lakbéretekhez képest
 - és most jön még csak az apró betűs rész csalija:
Ez csak a 15. évig ennyi.
Utána van egy "kamatláb változás korrekció", és az csak egy szuvas fejű hintalónak nem esik le, hogy a 0%-os kamatnál lejjebb nem valószínű hogy megyünk, ergo:
 - mint mindig - Nem TE jársz jól.
És ha abból a 0%-ból csak egy 3-4% lesz, te már akkor 1500-1600-ot fizetsz (rezsistül) havonta... CSAK LAKHATÁSRA!
...és akkor még nem ettél semmit...
Tudom, tudom, én vagyok a hülye és én nem értem a tuti matekot, de mégis utána az "okosok" sírnak a TV-ben a Bank előtt, hogy "ők át lettek verve"

Nem barátom...
ITT Minden rizikó LE VOLT ÍRVA (valamilyen formában) a szerződésben!
Lehet, ha a 39. oldalon, a lábjegyzetben és csak 4,5-es betűmérettel, de le volt írva!

Az meg, hogy te ezt nem értetted meg és/vagy ennek ellenére mégis belevágtál az már a te dolgod...
De én nem akarok itt, külföldiként majd melletted állni transzparenssel a kezemben...



8. a hazautak

Félreérthető cím, mert szeretek hazajárni, csak magát az odáig tartó utat gyűlöltem meg úgy igazán. :-P Igen, én mondtam, hogy Salzburg-Budapest "csak" 5,5 óra, de ennek szerencsére - és egyben sajnos is - a nagy része autópálya. Ha nincs dugó, akkor is rohadt unalmas, 5,5 órán keresztül balra a szalagkorlátot- jobbra a román kamiont- a tükörben meg a habzó szájjal villogó, cipófejű X6-os sofőrjét bámulni :-P és még csak most jön a "de"
...de... dugó van.
...szinte mindig...
 - vagy egy 5km-es Baustelle miatt,
 - vagy mert bár állítólag nem sokan hagyták el az országot és dolgoznak külföldön, mégis egymillió ember araszol 3 tömött sávban minden pénteken a Linz-Hegyeshalom szakaszon, préselt heringként...
 - vagy mert Rákvörös fejű Redős nyakú Ricsi addig tolta 10cm-s követési távolsággal Könyvelő Kareszt míg csaknem összehoztak ezzel még egy balesetet éééés kik csesznek rá ezzel?
Nos mondjuk mi, meg az a másik 22 000 szerencsétlen parszt, akik utána 7km/h-s átlaggal koptatják madárfészekre a kuplungot...

...vagy mindhárom egyszerre.
Nyáron ráadásul izzadva- télen csúszkálva- a tavaszi-őszi monszunban meg hunyorogva pislogva
anyázol habzó szájjal:
"meeeeenj már ba+!
Nem látsz a szemedtől ba+?
Anyádat told ba+!
Nem kellett a téligumi mi ba+?!"
 ...ugye-ugye?
Már most idegesít!

...Na akkor nyomd ezt 6-10 órán keresztül... ;-)

Bár nem hiszem, hogy sokat segít a helyzeten, de azért itt van 2 jó tanács ami sokat segíthetne azon a 90%-án az autósoknak, aki viszont normális, és csak haza akarna érni:



9. a büszke bauer traktorosok

Szép és becsülni való dolog Ausztriában, hogy itt nem engedték szétverni a mezőgazdaságot, hogy itt nem a helyi politikusok vásárolták föl a fél országgal együtt a kisemberek talpalatnyi földjét, és az is hogy a kisemberek akarják is és tudják is művelni a földjeiket. Mindenhol szépen karbantartott parasztgazdaságokat látni, békésen a szabadban kérődző tehenekkel, és a gazdaságokhoz tartozó egész korszerű- vagy muzeális- de szépen karbantartott traktorokkal és egyéb gépekkel együtt.
Azt is megérti az ember, hogy ezekkel a gépekkel el is kell jutni a földekig, meg vissza, és azt is, hogy néha ezt muszáj napközben és nem hajnal 4 kor megtenni...
De...
Ha ehhez hozzávesszük az átlag osztrák Pató Pál uras munkatempót és enyhét túltolt hagyománytisztelő büszkeséget akkor már körvonalazódik a kép:
Ez a pár, szövetkalapos, kockás inges pökhendi @kalap kijön a főútra az 1938-as Zetor kabriójával - ami újonnan, jeges lejtőn, erős hátszéllel is 36km/ra volt képes, és halál nyugodtan pöfög előtted 29-cel... Megelőzni nem tudod mert vagy folyamatosan jönnek szembe, vagy mire elfogynak, pont záróvonal jön. Az öreg persze látja, hogy 4 kilométeres hernyót húz maga mögött folyamatosan villogó személyautókból és nyergesvontatókból, DE LESZARJA!!!
NEM HÚZÓDIK LE!
NEM ENGEDI EL A SORT FÉL ÓRA UTÁN SEM!
NEHOGY MÁR TE SIETTESD!!!
Ő AD ZABÁLNI NEKED, Te meg az összes barom itt a sorban már rég éhen haltál volna nélküle!
Különben is...: Hova a francba sietsz?
Nem ráérsz?
Nyugogggyááá meg szépen...
...és itt jön az igazi Murphy féle slusszpoén: Mikor már a fél óra idegtől letépted a saját arcod, ráelőzöl, erre utánad jön a rendőr és téged büntet meg 30 euróra gyorshajtásért meg szabálytalan előzésért, miközben Trakesz Thomas visszaelőz belülről...
Na??? Ugye hogy egy ilyen élmény felejthetetlen..?! :-P


10. a kib@szott harangok

Ausztria és az osztrákok egy elég érdekes keverékét adják a liberalizmusnak és a több száz éves múltra visszatekintő konzervatív vallásosságnak:
Az egyik oldalon itt a multikulti:

a túltolt "toleranciával", amit persze többnyire csak a látszat a felszínen, és amit nem mindenki néz itt se jó szemmel:

...meg persze a tényleges szabadelvűséggel együtt:
Szinte minden 3. faluban fellelhető egy Sex-shop és a bestseller sem éppen a mid-size 3-as Durex pack, hanem inkább a 30cm-s, mozgófejő Black Mamba. :-P

Na de... ennek ellenére - vagy inkább mindezek mellett - az osztrákok nagy része aktív keresztény, ha nem is spanyol inkvizítor szinten, de minden vasárnap ott ül a misén.
Hol ezzel a gond?
Sehol! 
Sőt, lehet hogy otthon se ártana, ha a lakosság bizonyos hányadának és a "vezetőség" jó részének hetente elkántálnák, hogy NE LOPJ!!! :-P

Amivel viszont gond van, az az hogyha valamit "túltolnak" mások kárára.
Nincs bajom a migránsokkal - ameddig nem hordába verődve akarnak bármit megerőszakolni aminek 2 vagy 4 lába van.

Se Pride Petivel, ameddig nem a főutca közepén akar nekem rúdtáncot lejteni - és nekem emiatt kell kerülővel melóba mennem:


Az átlag 21. századi kereszténnyel meg még kevésbé, feltéve hogy nem - ő akarja beosztani a fizetésem - , nem tanítja a gyerekemnek az iskolában hogy a föld lapos, és NEM HARANGOZIK MINDEN NAP RANDOM IDŐKÖZÖNKÉNT 57-SZER!!!

Pedig de.
Sajnos mindegyikük PONT EZT teszi...
De ameddig Pride Petit emiatt csak évente 1x küldeném szívem szerint a haéáé f@szára, addig a rohadt harangok - amik tőlünk légvonalban alig 200m-re vannak - minden nap vagy 5x hoznak "idegállapotba", mert:
 - reggel 6-kor kezdik,
 - majd ezután véletlenszerű időközönként folytatják: 9:23-kor, 10:47-kor, 13:18-kor és így tovább.
 - még ezt is lenyelnéd de, nem az aktuális időnyit kongatják, hanem annak 84. hatványát!
Miért, könyörgöm, MIÉRT kell vasárnap reggel 6:53-kor 43-at harangozni???
KI A F......ene TALÁLTA KI HOGY 43 LEGYEN???
Harmad ennyi apostol volt, fele ennyi szent, és ha a Biblia összes szereplőét összeadod akkor se kell 9:21-kor MEGINT 56-ot harangozni!!!

És hogy ez - az értelmetlenségén kívül - miért idegesít ennyire?
Nos, mert déli-fekvésű, tetőtéri bérleményünk lévén, május végétől- szeptember közepéig nyitott teraszajtóval alszunk, és mikor egy jó kis délutános műszak után 6 órával arra ébredsz, hogy egy réz üstöt húztak a fejedre és azt egy viking kovács kezdi ütni egy 30 kilós kalapáccsal, na az nem valami kellemes:


Nos... ennyi.
Ez volt a 10 negatív dolog Ausztriában.
Hogy ha mindezt tudtam volna elindultam volna-e?
Legalább 51%-hogy igen, különben nem lennek itt... :-)
...de ha már a második 10-es listát is ilyen szépen összeszedtük, akkor zárásként had adjak még egy pár tanácsot egy kicsit vidámabb élethez, bárhová vessen is a sors, akár téged, akár engem:








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése